Bármit is árulj nem árt ha mindennel képben vagy, akár még egy Swarovski karkötő kérdésében is fordulhassanak hozzád!

Lassan tíz éve foglalkozok már különböző műszaki cikkek árusításával. Eleinte még a ranglétra legaljáról kellett felkapaszkodnom (nyilvánvalóan), tehát bolti eladó voltam egy nagy multi cégnél. Rá kellett jöjjek, hogy bár a munka maga nem túl egyedi és nem sok embert inspirál komolyabban, ez nekem kifejezetten feküdt ez az egész műszaki cikk eladás dolog. Már a kezdetektől fogva szívesen olvastam utána az újdonságoknak, ráadásul azon kaptam magamat, hogy igen jól képbe kerültem a katalógusunkkal is, ami persze alapvető követelmény, de nálam ez részletekbe menő szinten működött, egy idő után a gyakrabban visszatérő vásárlók mindig engem kerestek mert tudták, hogy lehet szó mosógépről, szárítógépről, kenyér pirítósról de hogy egy kicsit érzékletesen fogalmazzak, akár Swarovski karkötőről is – mindenben tudok segíteni, ráadásul igen behatóan. Sokan persze fölösleges időpocsékolásnak tartották, hogy egy beosztott állásban minek töltök el ennyi idő és energiát azzal, hogy mindent tudjak. Ilyenkor mindig azt válaszoltam, hogy ne izguljanak, meg lesz még ennek a hozománya. Addigra ugyanis tisztábban láttam már a képet. Tudtam, hogy ha kellőképpen odafigyelek a dolgokra és képben lesznek elem a feletteseim, idővel kitörhetek a „szimpla” bolti eladói körből és komolyabb feladatokat is rám bíznak majd, ezzel nyilvánvalóan a fizetésemet is jelentősen megemelve.

Mondhatni hirtelen jött ez az elhatározás, de nagyon komolyan vettem. Nem volt komolyabb végzettségem, de úgy éreztem, hogy mindezt kellő talpraesettséggel simán pótolni tudom, ráadásul a kellő munkamorálnak köszönhetően igazán jól hozzá is szoktam ahhoz, hogy keményen dolgozzak. Ha túlórázni kellett mindig a lehetőséget kerestem benne. Persze idővel kezdi úgy érezni az ember, hogy elszántság ide vagy oda nem igazán halad semerre a projekt. Ezért aztán egy kis időre lankadt is az elszántságom. Úgy éreztem, hogy jobb lenne ha egy kicsit foglalkoznék a jelenemmel is. Aztán jött a lehetőség egy nap, hogy feljebb léphessek, én pedig éltem is a lehetőséggel. Felajánlották, hogy előléptetnek, immáron üzletvezetői körbe, ami a helyi ügyek irányítását és a szakmai kérdésekben való korlátozott, de saját döntést adott volna nekem. Nagyon tetszett az ötlet hiszen már jó ideje ácsingóztam valami hasonlóra, le is csaptam rá! Nem mondanám, hogy különösebben megerőltető volt a dolog. Addig is sokat dolgoztam és mivel az „önképző körömnek” köszönhetően már elég szépen képbe voltam a dolgokkal, így nem okozott különösebben nagy kihívást a szintlépés. Persze a helyzetet szokni kellett, de nem mondanám, hogy nehéz lett volna úsznom egy kicsit az árral.

Szerencsére innen már egyenes út vezetett a felsőbb körökbe is. A nevem már ott volt a magasabb fokú céges megbeszéléseken is, hiszen üzletvezetőként bizonyos időközönként meghívtak minket egy-egy közös meetingre. Innen már nem is volt igazán sokkal több dolgom, mint kiállni a próbákat, amiket a multinacionális cégek vezetési módszere jelent és tűrnöm azt, hogy bizony vannak olyan feletteseim, akik számára nem igazán számít, hogy te ki is vagy és mit akarsz. Ehhez is hozzászoktam gyorsan, szerencsére voltunk páran azonos beosztásúak, így tudtunk közösen, összefogva egy kicsit enyhíteni ezeken a stressz helyzeteken.

Mostanra eljutottam odáig, hogy a munkahely mellett a család is beköltözhetett az életembe. Ez igazán különleges érzés, hiszen ha visszatekintek a nem is olyan régmúlt időszakokra, amikor egymagamban güriztem a feljebb jutásért, nos, igen furának tűnik a két korszak közötti különbség. Mindenesetre most már igyekszem nyilván egy normális életvitelt kialakítani, aminek az egyik alapja az, hogy a család az első. A munkahely mostanra már rutinszerűvé vált és nem kell feltétlenül annyit dolgozzak, mint régen. Mondhatni kijártam magamnak az utat, hogy mindezt megengedhessem most már. Ez pedig kellemes hatással van az egészségemtől kezdve a lelkivilágomon át egészen a szimpla mindennapi stressz fokozatos csökkenésében is. Boldog vagyok, hogy lehetőségem nyílt a munkám gyümölcsét még idősebb korom előtt learatni, hisz így még időben észrevettem, hogy mókuskerékben való rohanás nem kifejezetten hosszú távon fenn tarható életforma.